2010-08-22

Összefoglaló a XII. Érsemjéni Falunapokról

Érsemjén Önkormányzata idén 12. alkalommal rendezte meg a község közös ünnepét (augusztus 21-22.), a falunapokat. Az idén is változatos programok várták az érdeklődőket, a közzétett programnak megfelelően.
A szombati nap a labdarúgó mérkőzésekkel kezdődött, majd délutánra a Népkertbe folytatódott egy vidám hangulatú néptánc gálával. Ennek fellépői a hazai „pályán” táncoló Ezüstperje néptánccsoport, akik a mihályfalvi Nyíló Akác és a Maros megyéből érkező Holtmaros táncegyüttesekkel osztoztak a színpadon és az óriási sikeren. Bár igen félénken indult, a végén hatalmas bulival ért véget a karaoke show, hiszen a kezdeti gyér érdeklődés ellenére az utolsó előadások idejére teljesen megtelt a színpad, nem csak előadókkal, de élettel, vidámsággal is. A jó hangulatot sikerült a közönségnek is átvennie, aki már igen vidáman várta az Insect együttes poénokban és nevetésben igen gazdag koncertjét. Nem vitás, az igen csipkelődő és nem egyszer édes-keserű humorral paprikázott koncert hihetetlen hangulatba hozta az estére már igen csak megszaporodott közönséget. Nem csoda hát, ha koncertet követően hajnalig tartott a buli. A vasárnap délelőtti programok idején leginkább a kultúráé volt a főszerep. A már hagyományos lovas hívogató eredményességét az ünnepi felvonulás színes kavalkádja csak fokozta, hiszen a lovasok, a majorette táncosok, a népviseletbe öltözött fiatalok és a rézfúvósok az utcákra csalogatták a falu apraját - nagyját. A felvonulók a Népkertbe vonultak, ahol az ünnepi, ökumenikus istentiszteletet követően Balázsi József polgármester kiosztotta a „legszebb porta” nevet viselő, minden falunapon megrendezett verseny díjait. A népkertből a rendőrség és a posta szomszédságában felépült ANL lakásokhoz sétálva egy igen emelkedett hangulatú avatóünnepség részesei voltak a jelenlevők. Beszédében Balázsi József polgármester kiemelte, hogy Bihar megyében Érsemjén az első olyan község, ahol ilyen lakások épültek, külön aláhúzva, hogy egy olyan időszakban sikerült egy jó minőségű munkát elvégeztetni, amikor világszerte pénzhiány ítéli halálra a legtöbb beruházást. Ezt követően Derzsi Ákos, az Érmellék RMDSZ-es parlamenti képviselője beszédében annak a véleményének adott hangot, hogy nem csak a választási kampányok idején kell eredményeket felmutatni, de a négy éves mandátum idején is, amire ezek a lakások egy kitűnő példát szolgáltatnak. Örömét fejezte ki aziránt is, hogy falunkban a fiatalokra, ezek problémáira is gondolnak, melyek közül talán a legsúlyosabb, a lakásszerzés. A szalag átvágása után a különböző felekezete lelkészei áldották meg az épületet, majd ezt követően bárki megtekinthette a lakásokat. A program avatóünnepséggel folytatódott és továbbra is a fiatalok maradtak az érdeklődés középpontjában, hiszen a falunapi rendezvénysorozat keretein belül került felavatásra a helyi óvoda felújított épülete is. Az esemény jelentőségét csak emelte, hogy a tény, hogy az óvoda ősztől hosszabbított programmal működik és ehhez minden anyagi és humán erőforrással rendelkezik. Az ünnepi beszédek sorozatát ez úttal is Balázsi József polgármester kezdte, aki Pető Csilla képviselőasszony üzenetét is tolmácsolta az ünneplők felé, amelyikből az is kiderül, hogy az érsemjéniek az óvoda tekintetében is úttörők, hiszen más falvakban egyáltalán nem létezik napközis óvoda, ahol még az étkezés is biztosított, ez mindeddig a városok kiváltsága volt. Pető Csilla levelének felolvasása után Tăma? Éva óvónő mondott beszédet, akit Bagamér község vezető óvónője követett egy beszéddel és egy ajándékkal, amit a semjéni óvodának hozott. Utolsóként Derzsi Ákos képviselő szólt a jelenlevőkhöz, aki beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyerekek szociális fejlődésében kiemelkedő szerep jut az óvodának, így ennek felújítása rendkívül nagy jelentőséggel bír egy közösség életében. A szalag átvágása és az új épület megáldása után, amit négy felekezet lelkészei végeztek el, a helyi óvodások műsorát láthatták a nézők, miután lehetőség nyílt az új épület megtekintésére is, kívülről és belülről egyaránt. A következő program, a Kazinczy emlékünnepség helyszíne a központi park volt. Az ünnepségen Csorba Gábriel szavalta el Petőfi Széphalom című versét, ezt követően Csorba Sándor mondott ünnepi beszédet. Az ünnepség koszorúzással ért véget. A folytatásban a semjéneik számára igen ismert közéleti személyiség, Borsi Imre Lóránt legújabb verseskötetének bemutatására került sor a Fráter Lóránd Művelődési Otthonban. A jelen kötetet, melynek címe Isten tervez, ember végez, Taar Erzsébet nyugalmazott tanárnő méltatta. A közönség meghallgathatott néhányat a friss költeményekből Meleg Vilmos színművész tolmácsolásában, a kiadó nevében pedig Derzsi Ákos szólt dicsérően a kötetről. A Magyar Emlékekért a Világban Közhasznú Egyesület jóvoltából egy csodálatos kiállítás is megtekinthető volt, amely a Kárpát-medence Kazinczy emlékhelyeire kalauzolta el a látogatót. Az ebédszünet után a szórakozásé, a kikapcsolódásé volt a főszerep. A Népkert színpadán először a rézfúvósok koncertje csalogatta a közönséget, utánuk az Ezüstperje néptánccsoport vette birtokba a színpadot. Az érsemjéni falunapok mondhatni állandó fellépői, a Tini Dance táncosai ez alkalommal is osztatlan sikert arattak, nem különben a Szigligeti Társulat előadóművészei, akik örökzöld slágerekkel lopták be magukat a hallgatók szívébe. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az est sztárvendége, az MC Hawer és Teknő volt a szó konkrét és átvitt értelmében egyaránt. A már igencsak jókedvű tömeget Mohácsi Brigitta koncertje szórakoztatta tovább, majd a tűzijátékot követően ismét hajnalig dübörgött a szabadtéri buli.