Áttekintés

ÁLTALÁNOS ADATOK

Érsemjén község Románia északnyugati részén, Bihar megyében, a Nagykárolyi-síkságon fekszik. A község területét az északi szélesség 47o20′ és a keleti hosszúság 20o20′ szélességi kör metszi. Érsemjént a következő települések veszik körbe: északon Érmihályfalva, délen Érselénd és Érkenéz. Nyugaton Magyarországgal (Nyírábrány község), keleten Értarcsával határos. A településen halad át a Nagyvárad-Szatmárnémeti vasútvonal, összekötő útjának köszönhetően az E 670-es nemzetközi útról könnyen megközelíthető. A község az Érmellék nevű régió nyugati részén fekszik, Érmihályfalvától 5 km-re, Nagykárolytól 43 km-re, Nagyváradtól 60 km-re. A községet domborzati szempontból nyugatról a Nyírség dűnéi, keletről az Ér-völgy teraszán kialakult fekete altalaj határolja. Közigazgatási szempontból a következő települések tartoznak hozzá: Érselénd, Érkenéz és 2 falucska: Új Érsemjén és Barantó (Barantău).

DEMOGRÁFIAI ADATOK

A 2021-ben végzett népszámlálás szerint Érsemjén község lakossága 3540 fő volt, ami kevesebb, mint az előző, 2011-es népszámláláskor, amikor 3876 lakost regisztráltak. A lakosok többsége magyar (79,38%), kisebbségben vannak a románok (11,24%) és a romák (4,01%), 5,06% esetében pedig az etnikai hovatartozás ismeretlen. Felekezeti szempontból a lakosok többsége református (33,47%), kisebbségben vannak a római katolikusok (27,94%), görög katolikusok (16,27%), ortodoxok (12,18%) és baptisták (3,64%), 5,17%-nak pedig ismeretlen a felekezeti hovatartozása.

A KÖZSÉG NEVÉNEK EREDETE

1332 – Symian, Ujsemian; 1520 – Semyen; 1900 – Érsemjén (1920 Șimian). Szántó János egykori érsemjéni református pap hipotézise nem fogadható el. Szerinte az elnevezés a ‘semlyén’ szóból származik. Ez a szó mocsárvidéket jelentett. Érsemjén külterületén valóban léteztek mocsaras területek, de sokkal kevesebb, mint Szalacs vagy Keserű környékén. Ha tehát figyelembe vesszük a mocsaras területek nagyságát, akkor helyénvaló lett volna a ‘mocsaras’ elnevezés. Sokkal igazabb az a nézet, hogy a település az első birtokosokról, a Balogh-Semlyén (Boloc-Semyan) családról kapta a nevét. Erre utal az is, hogy a legtöbb Semjén nevű település az ő egykori birtokaikon található. A név a latin Simon utónévből származik, amelyet magyarra Semján vagy Semjénként fordítottak le.

A TELEPÜLÉS TÖRTÉNETE

Paleolitikum. Az első emberek 6000 évvel ezelőtt jelentek meg Érmelléken. A paleolitikus kultúra kevés régészeti anyagot hagyott maga után, mivel a paleolitikum emberei meglehetősen kezdetleges eszközöket használtak. Megemlíthetjük azonban, hogy Bihar megye északnyugati részén, az Érmihályfalva és Székelyhíd közötti homokos talajon végzett ásatások során találtak néhány paleolit kori leletet.

Neolitikum. Érmihályfalván neolitikus település nyomait fedezték fel. Érsemjénben eddig nem találtak hasonló leleteket, de nagyon valószínű, hogy komolyabb kutatások után itt is lesznek bizonyítékok.

Rézkorszak. A Tisza polgárainak rézkori leleteit találták Érsemjénben.

Bronzkorszak. Érmelléki leletek: lándzsahegyek, kések, karperecek, kalapács, széles peremű penge, széles horog Székelyhídról; tojás alakú karkötő Érsemjénről; tőr-hegy Érkeserűből stb. Érsemjénben egy bronzkori települést is találtak. Valószínűleg a vaskornak és a népvándorlásnak is vannak itt nyomai. Egyéb fontos említésre méltó dologról nem tudunk Érsemjénnel kapcsolatban.

A LETELEPEDÉS KORSZAKÁBÓL SZÁRMAZÓ ADATOK

A törzsi földeket széles, lakatlan földsávok és természetes határok választották el egymástól. Ezek a természetes határok hegyek, erdők, tavak, hatalmas, áthatolhatatlan mocsarak vagy pusztaságok voltak. A Berettyó, Ér és Kraszna völgyét valószínűleg a 10. század óta az Ákos és Kata törzsek uralkodó seregei őrizték. Érsemjénben az első leletek a 10. és 11. századból származnak, a letelepedés idejéből. Semian településen a letelepedés korából származó temető feltárása során egy egyszerű láncot találtak. A letelepedés után valószínűleg egy másik település volt Érsemjén mellett. Az első főparancsnok, Előd Kende nemzetségéből származó Balogh-Semjén család telepedett le Érsemjén területén, ők voltak az első birtokosok.

„Biharországot” sok nép őshazájának tartották, de konkrét bizonyítékok nélkül. Vaclav Chaloupecky véleménye szerint a letelepedett népek a Tiszán túl szláv fejedelemséget találtak, amelynek központja Biharia vára volt. Valójában csak néhány szláv kolóniáról volt szó, nem pedig egy szervezett szláv államról.

Érsemjén határában volt egy Császló nevű szláv település. A település neve a szláv Cáslav szóból származik. A település 1345-ben a Kata törzs birtoka volt. Valószínűleg már a 15. században beolvadt Érsemjénbe, ahol egy azonos nevű patak is volt. Emlékét valahol Érsemjén és Érselénd között őrizték meg.

Bár Érsemjént 1332-ben említik először, nem feltételezhető, hogy Érsemjén a fent említett falu helyén vagy a település magyar meghosszabbításaként létezett volna.

Később mindkét település létezett.

A SZÉKELYEK ÁLTALI ALAPÍTÁS GONDOLATA

Egyesek úgy vélték, hogy Érsemjén alapítói a székelyek ősei voltak. Ezt azzal támasztják alá, hogy a szomszédos Székelyhíd kisváros lakói több mint valószínű, hogy székelyek voltak, tehát a környéket is ők lakták. Annak ellenére, hogy Érsemjén környékén szláv és székely eredetű települések voltak, Érsemjén első lakói a Balog-Semjén nemesi törzsek voltak.

AZ ELSŐ BIRTOKOSOK A BALOG-SEMJÉN TÖRZS TAGJAI VOLTAK

A Balog-Semjén törzs nem tartozott a letelepedett törzsek közé. Ők 1056 körül származtak Ubul ősüktől. Egy magyar eredetű nemzetség tagjai voltak, amelyből a Semjéni, Kállay és Biry családok származtak. Az első, dokumentumokból ismert nemzetségek a következők: I. Ubul és I. Egyed, akiket 1214-ben említenek. A három család I. Ubul három fiától származott: a Semjéni család I. Mihálytól, a Kállay család II. Egyedtől, a Biry család pedig az 1250 előtt elhunyt Gergelytől. 1325-ben a családok felosztották egymás között a birtokokat, majd I. Mihály leszármazottai felvették a Nagysemjérú nevet.

Azt, hogy ők voltak Érsemjén első birtokosai, abból gondolják, hogy a gyep csak a 10-11. században terjedt onnan Szilágy fele. Tehát ez a terület addig alig volt lakott.

Tehát Érsemjén környéke a nemesi Kállay család tulajdonában volt. 1347-ben Panyolai János Péter nevű fia azt állította, hogy ő is a Kállay családból származik, és igényt tart a birtokukra. A Kállay család elismeri származását. Azóta Érsemjén mellett van egy „másik Érsemjén” nevű falu is. Nyilvánvaló, hogy a Semjén család alapította Érsemjén települést, és nem később kapta birtokába, mert a később kapott birtokok megtartották eredeti nevüket, nem váltak Semjénné (például 1272-ben V. István fia, Ubul Mihálynak ajándékozta a Szamos melletti Marcelfalva falut).

A települések nevei csak adásvételi vagy peres szerződésekben jelentek meg.

Feltételezhető, hogy Érsemjén település nem volt sűrűn lakott, és nem ez volt a Semjén család birtokának legnagyobb része. Érdekes, hogy a 12-13. századi tatárjárás idején az Érsemjén környéki településeket Érsemjén kivételével említik. Jakó Zsigmond szerint, ha figyelembe vesszük az 1332-es egyházi feljegyzéseket, akkor kiderül, hogy Érsemjén már a 13. század előtt is létezett. Ezek szerint Érsemjén már a 12. században is létezett, de talán a 10-11. században is.

A TATÁRJÁRÁS

A tatárjárás idején felégették a diószegi, szentjobbi és szentimrei apátságot, Margittát és a székelyhídi kolostort. Az egyházi dokumentumok nem tesznek említést Érsemjénről, valószínűleg azért, mert nem volt római katolikus temploma, vagy ha volt is, az nem volt nagy. De a mohácsi győzelem után a tatárok bevonultak Erdélybe, felégették Nagyváradot, és behatoltak Szabolcs várába. Így lett a vár a tatárok pusztító útja. A tatárjárás másfél évig tartott, és mindent feldúltak, ami az útjukba került, a menekültek csak a Nyírség erdeiben találtak védelmet. Csak a nagyobb erdőkben, romokban és mocsaras helyeken találtak menedéket.

Feltételezhető, hogy Érsemjén lakossága a település körüli erdőkben és mocsaras helyeken talált menedéket. Ezt a feltevést támasztja alá Danka János 1870-1872-ből származó feljegyzése is, ahol egy „Tatárkút” nevű kútról beszél. Ez a kút az egykori „Kiserdő” nevű tölgyerdő helyén állt. Ma már nem létezik.

Valószínűleg hosszabb ideig éltek itt, ha kutat ástak maguknak és az állataiknak. A tatárjárás után IV. Béla szervezésében megkezdődött az újjáépítés: települések benépesítését, új várak építését, a régiek felújítását, az egykori királyi erdőbirtokok benépesítésének megszervezését kezdte meg. Feltételezhető, hogy ekkoriban néhány kisebb földbirtokos is megtelepedett. Érsemjén fejlődése a tatárjárás után kezdődött.

AZ ELSŐ EMLÍTÉSEK

Wysimean települést először 1321-ben említik. A Wy- (új) előtag arra utal, hogy a település valószínűleg a tatárjárás idején vagy más okok miatt: pl. tűzvész miatt omlott össze. Egyházi település volt, ennek első bizonyítéka 1332-ből származik. Miklós, az akkori pap 1332-1337 között 20 fillért fizetett tizedként a nagyváradi püspöknek. Fontos plébánia volt, hiszen Szalacs, Érmihályfalva és Gyula plébániák is ugyanezt az összeget fizették. Már a 14. század elejétől kezdve úgy tűnt, hogy az egyházi javak és az épületek nagysága tekintetében is provinciális plébánia, amelynek tekintélye van. Egyházi javainak gazdagsága mutatja, hogy temploma közvetlenül a tatárjárás után épült. Középkori templomának egyes részei a mai református templom faragott kőkapujában maradtak fenn, s ezek méretei azt mutatják, hogy szép és hatalmas templom volt. Ezt a templomot valószínűleg az 1600-as években rombolták le. A pápai jegyzék a befizetett tizedek alapján azt jelzi, hogy gazdag templom volt. Ebben a tekintetben igaza volt Jakó Zsigmondnak, amikor azt mondta, hogy Érsemjén lakói a Bihari Királyságból származtak, mert csak így értelmezhető ennek a Turul törzs birtokaival körülvett településnek a tekintélye. Mert Érsemjén lakói a Balog-Semjén családon kívül a király jobbágyai voltak, szabad emberek, de katonai szolgálatra kötelezettek. Ez az alsóbb nemesség társadalmi rétege volt, így a királyság felbomlása után Érsemjén ezeknek a nemeseknek a birtoka maradt. Az itteni nemesek az erős szomszédok miatt lettek szegények. Egy gazdagabb családnak estek áldozatul: 1445-ben Érsemjén a Zólyomi család tulajdonába került. Valószínűleg a Csanád nemzetséghez tartozó Makófalvi család a Zólyomi családdal együtt birtokolta Érsemjén egy részét, de őket csak 1510-ben említik tulajdonosként. A Makófalvi család utolsó tagja, László 1563-ban a török elől Bátor községben talált menedéket. Ott tett végrendeletet, amelyből ismeretes birtokainak száma és neve: Székelyhíd, Érsemjén, Csokaly, Jankafalva, Diószeg és Albis. János Zsigmond elkobozta tőle ezeket a birtokokat.

1520-ban Érsemjén rendelkezett a vámjogokkal. 1526-ból néhány név maradt fenn Érsemjén egykori lakosairól: Balogh, Bekér és két Elekes. Ugyancsak 1526-ból maradt fenn a „Chazlo fluvius” említése. A fent említett Császló település ez idő alatt olvadt be Érsemjénbe, mivel a falu nevét utoljára 1416-ban említik.

A FÉLHOLD ÁRNYÉKÁBAN

Az 1526-os mohácsi vereség után a török előrenyomulás megállíthatatlan volt.

Akkoriban 28 ház volt Érsemjénben. Hogy megértsük a település méretét, nézzük meg a többi szomszédos település adatait: Tárcsa 33, Érmihályfalva 14, Keserű 24, Szalacs 100 házzal rendelkezett, pedig 1374-ben királyi város volt. A Makófalvi család 1563-ban eltűnt, birtokaikat János Zsigmond foglalta el, később Varkocs Tamásnak, a nagyváradi ispánnak ajándékozta. Ekkor Varkocs Tamás 98 házat birtokolt Biharban. Ekkor jelent meg és terjedt el a református vallás. Fráter György nagyváradi püspök életében az ő hatására maradt meg a régi hitvallás arculata. Az alvinci véres tragédia – Fráter György halála mindent megváltoztatott.

Nem tudni pontosan, hogy Érsemjén mikor tért át a református vallásra. Az akkori pap 1552-ben 3 forintot küldött a tridenti zsinatnak. 1563-ban Varkocs Tamás megkapta az elhunyt Makófalvi család birtokait, köztük Érsemjént is. Könnyen érthető, hogy a cuius regio, eius et religio elve szerint 1566 után a katolikus élet eltűnt Érsemjénben, és csak 1700 után tért vissza. Valószínűleg Debrecen közelsége is befolyásolta a református vallás elterjedését az Érmelléken, hiszen itt alapította meg Kálmáncsehi Sánta Márton a Tiszán átívelő magyar református egyház szervezetét, mely püspöke ő maga lett.

1541 és 1665 (Székelyhíd meghódítása) között Érmellék az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott. A törökök 1583-ban feldúlták ezt a vidéket, hét falut felégettek és 440 magyar embert foglyul ejtettek. 1600 körül Érsemjénben megjelentek a Fráter és a Péchi családok, Lipót császár alatt a Bossányi család, majd az ő befolyásuk alatt a Kazinczy, Krajnik, Szunyogh és Dobsa családok. Az Erdélyi Fejedelemség politikája Ausztria és a Porta befolyása között ingadozott. Bocskai István végül rendezte az erdélyi helyzetet. Az Érsemjén melletti csaták közül a legfontosabb az 1604. október 15-i álmosdi csata volt. A törökök 1660. július 18. és augusztus 27. között sikeresen megtámadták a nagyváradi várat, amelyet az utolsó pillanatig 300 katona védett, de még így is csak árulás miatt adták meg magukat. Elpusztították a várost, a székesegyházat, a kolozsvári testvérek királyi szobrait. Amint a törökök Nagyváradon megtelepedtek, Szentjobbra, Nagyszalontára és Sarkadra is bevonultak. Székelyhíd még ellenállt, és megpróbálta megvédeni Érmellék környékét. Boldvay Márton, az erőd parancsnoka gyakran panaszkodott, hogy ilyen kevés emberrel nem tudja fenntartani a békét és a rendet, mert a környező területeket a török és az osztrák seregek támadták.

A település történetének másik fontos eseménye a II. Rákóczi György által vezetett hadjárat volt. 1660-ban Rákóczi egy sikertelen lengyelországi hadjárat után úgy döntött, hogy Barcsay Ákostól megszerzi a fejedelmi címet. Seregét (mintegy 5000 lovag) Biharban erősítette meg azzal, hogy a berettyói és érmelléki jobbágyoknak szabadságot ígért.

De a feudalizmus-ellenes érzés lázadást, felkelést váltott ki. A lázadás lángjai 1660 januárjában a Berettyó völgyébe és Érmellékre is átterjedtek. Érsemjén szomszédságában különösen Károlyi báró Éradonyban lévő birtokán érződött a lázadás ereje. A felkelés Érsemjénre gyakorolt hatását nem bizonyítja dokumentum, de a református temploma 1600 körül összeomlott, talán a törökök vagy a felkelés miatt.

1691-ben Badeni Lajos megkezdte a Nagyvárad felszabadítására irányuló manővereket, és Heissler, a lovasság vezetője sikerrel járt ebben az akcióban. 1692. július 7-én Nagyvárad felszabadult, és ennek hatására Papmező és Nagyszalonta környéke is felszabadult. A törökök visszavonultak Nagyváradról, de Diószegtől a déli határig mindent elpusztítottak, ami útjukba került. Feltételezhető, hogy az itt maradt Érsemjén lakói ennek a vérontásnak estek áldozatul, mert az 1692-es összeírás szerint Érsemjén és Érselénd lakatlan falvak voltak.

A HABSBURG URALOM

Bár nem befolyásolta Érsemjén életét, fontos megemlíteni, hogy Kazinczy Ferenc, Érsemjén falu szülötte részt vett a Martinovics Ignác elleni összeesküvésben.

1795-ben, a Martinovics és társai meggyilkolását megelőző összeesküvés leleplezése után Kazinczy büntetését életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. Az 1790-es évekből és az 1830-1844 közötti időszakból származó feljegyzések érdekes adatokkal szolgálnak számunkra. Ezekből a feljegyzésekből betekintést nyerhetünk az érsemjéniek társadalmi és gazdasági életébe. Ismeretes, hogy 1790-ben nagy szárazság volt Érsemjénben és az egész Érmelléken. Az élelmiszerárak emelkedtek, például egy kiló búza 10 forintba, az árpa 5, a kukorica 4 forintba került. A gabonát a Tisza környékéről hozták be. A száraz nyarat egy enyhe tél követte, amely egy termékeny évet hozott. A mezőgazdasági termékek ára csökkent, de a szarvasmarha ára emelkedett, egy marha 40-50 forintba került. 1793-ban a gabonafélék óriási árai csökkentek – egy véka búza ára nem haladta meg egy napszám árát, ami akkor 30-40 dénár körül volt. A ruházat viszont nagyon drága volt: a cselédruha 7-8 forintba, egy pár csizma 4 forintba került. A következő, 1794-es év ismét olyan szárazságot hozott, hogy a környező patakok kiszáradtak. Emiatt két kutat ástak az erdőben, az egyiket Szeles környékén, a korábbi, Tatárkútnak nevezett kút helyén. A szárazság hatására a gabona ára ismét megemelkedett.

1797-ben kitört az osztrák-francia háború, melyben az érsemjéni Fráter Ferenc kapitány is részt vett, a bihari Rhédey Lajos csapatában, de a harcokban nem vett részt, mert a két fél békés tárgyalásokkal rendezte a problémákat.

Érdekesség, hogy 1802-ben karácsony és újév között Csokonay Vitéz Mihály Érsemjénben járt, és Kazinczy Ferencnél tett látogatást, hogy Dayka Gábor (1769-1796) verseinek kiadásáról tárgyaljon. Egy másik érdekes adat a feljegyzésekből: az erdőhasználat problémájának rendezése. E célból 1822-ben Érsemjénben gyűlést tartottak.

A gyűlésen részt vett az összes földtulajdonos, a Péchy, Kazinczy, Fráter és más családok képviselői, és 14 fő képviselte a falu lakosságát. A probléma az volt, hogy a földtulajdonosok kivágták az erdőt, hogy több legelőjük legyen. A megállapodás az volt, hogy az erdőt részben hasznosítják, a facsemetéket egy közösen elfogadott törvény védi, a legelőt igény szerint osztják fel, a fakitermelés szigorúan tilos.

A következő feljegyzések Érsemjénről 1829-ből származnak, amikor július első napjaiban, hajnali 4 és 5 óra között földrengés rázta meg a falut. A pontos kár nem ismert. Az 1831-es év szintén fekete év volt, mivel a Berettyó völgyében és Érmellék vidékén kitört az ázsiai kolera. Az egész területet karantén alá helyezték. Sokan úgy vélték, hogy a nemesség a felelős a betegség terjedéséért, és emiatt lázadás tört ki, de Érsemjénben az ügyes vezetésnek köszönhetően nem voltak zavargások. A falu akkori polgármestere Sombori Imre volt. A feljegyzések szerint 1834-ben a fiúiskola épülete kigyulladt. Ezekben az években a régiót öt zónára osztották, Érsemjén az ötödik zónához tartozott. A területet a következő részekre osztották: 1. Érmihályfalva, 2. Érsemjén, 3. Kóly, 4. Székelyhíd, 5. Monospetri, 6. Érbogyoszló.

1848. március 15. volt az a dátum, amely a legtöbb reményt hozta a 19. századi magyarok életébe. A szabadságharc a francia forradalom hatására, a társadalmi egyenlőtlenségek ellen és az Ausztriától való függetlenségért tört ki. A szabadságharcban több érsemjéni ember is részt vett, de csak néhány név ismert:

– Fráter Alajos, érsemjéni földbirtokos, aki 1848-ban volt honvéd tiszt, és 1849-ben halt meg.

– Apja, Fráter József földbirtokos, aki 1848. augusztus 19-én lett százados, az első sereget Biharból a Bánát síkságára vezette, és az erdélyi hadjárat végéig harcolt.

– Kazinczy Sándor (kazinczból és alsó redmeczből) 1801. január 1-jén született Pásztón. 1861 augusztusában halt meg valószínűleg Érkeserűben. Református vallású volt. (Kazinczy Ferenc írótársa volt). 1848 augusztus-októberében a bihari hadsereg kapitányaként a délvidéki Nagybecskereken szolgált. 1849. április 18-tól a Nádor nevű huszársereg alkapitánya lett. Ugyanebben az évben (július 20-án) őrnagyi rangban kapitány, a tartalékos csapat parancsnoka lett, amíg le nem tették a fegyvert. A szabadságharc után haláláig Érsemjénben élt.

– Szunyogh Ágoston (szunyoghi) 1815-ben született Érsemjénben. 1849. július 25-től a nagyváradi 4. honvéd vadásztelep századparancsnoka lett.

– Dobozy István földbirtokos, aki a szabadságharc kitörése előtt Érmellék polgármestere volt. Dobozy István 1848. októberében Kalotaszegen egy 100 fős bihari csapat parancsnoka volt.

A szabadságharc leverése után megkezdődik a véres elnyomás. A Bizottság parancsára az illetékes hatóságokat összehívták, hogy a hatályos törvények szerint büntessék meg a szabadságharcban részt vett embereket: ha bizonyították a császár iránti hűségüket, életben maradtak. Ezt az összes falu papjai hirdették ki. A papnak a tuberkulózis elleni védőoltást kellett népszerűsítenie.

A császári-királyi törvényszék 1850 januárjában kezdte meg munkáját. A kormányfő Józsa Péter, a hadsereg parancsnoka pedig Hraunhoff úr volt. Itt tartották fogságban Dobozy István érsemjéni földbirtokost, aki a szabadságharc leverése után visszatért biharvajdai birtokára, de aztán önként feladta magát a törvénynek. Egyéves előzetes letartóztatás után kötél általi halálra ítélték, újabb egy év múlva az ítéletet 4 év börtönre változtatták.

1900-ban Érsemjén lakossága 2587 fő volt. A század elején a legnagyobb földbirtokosok a Fráter család, Szunyogh Zsigmond és Krajnik Ödön voltak, és több kúria és nemesi ház is volt: a Fráter család házai, amelyekből kettő ma is létezik, a harmadik az Erőss család háza, a negyedik a Szirmay családé (a mai római katolikus templom), azután a Szunyogh-, Nagy-óh Krajnik családok házai.

A VILÁGHÁBORÚK IDŐSZAKA

Sok érsemjéni férfi vett részt a harcokban, sokan meghaltak, néhányan pedig sebesülten és kitüntetve tértek haza a hősies csaták után, de a legtöbben a végsőkig szenvedtek a háború borzalmaitól. Azok, akik 1914-1918 között életüket adták a hazájukért, a következők voltak: Babos István, Babos László, Herei László, Csányi Ferenc, Csányi Sándor, Dobos Ferenc, Dobos József, Jobágy János, Nagy András, Szabó Ferenc, Szello András, Szello lstván, Venkli Antal, Gazsi Ferenc, Balázs József, Zih Miklós.

De ismerjük azoknak a nevét is, akiket hősiességükért kitüntettek. Ezen érsemjéni férfiak adatait Balázsi József polgármester kutatta fel Bereczky Árpád vitézlovag, az Erdélyi Vitézek Szövetségének elnöke kérésére. Ezeken a férfiakon kívül még sokan voltak, akik bátran harcoltak ebben a kegyetlen háborúban! Kitüntetés nélkül, de hősiesen.

Az 1920. június 4-i béke megkötése után Magyarország 350 000 km2 -es területéből mindössze 93 000 km2 maradt. Erdélyt és a Partium nagy részét, valamint az egész Érmelléket Romániához csatolták. Románia kapta meg Bihar megye nagyobb részét. A romániai elcsatolás után az első nagy esemény Érsemjénben az 1921-es agrárreform volt, de 1921-1923 között is voltak földbirtokosok. 1924-ben épült az új iskolaépület, ez volt az első iskola, ahol az iskolai oktatás román nyelven folyt. Szintén ebben az évben a református templom új harangokat kapott, mert a régi harangok az első világháborúban megsemmisültek.

1937. október 3-án Fiedler István, Nagyvárad-Szatmárnémeti püspöke plébánosi rangot adományozott Érsemjénnek. Megvásárolt egy nemesi házat (a Szirmay családét), és a kapu elé tornyot építve templommá alakította át. Az építkezést Gámpe Károly egykori falusi plébános felügyelte.

Az 1944-ben a faluba bevonuló német csapatok a plébániatemplom melletti iskolaépületet foglalták el menedéknek, de nem jelentettek veszélyt a templomra, sőt, a pap feljegyzései szerint lelkesen vettek részt a májusi szertartáson, sőt még gyónni is jártak.

A német csapatok bevonulása a faluba azonban szomorú következményekkel járt a zsidó lakosok számára, mert a náci terror mindenhonnan összegyűjtötte őket. Amikor a zsidókat deportálták, a falu papja mindent megtett, hogy minél többet megmentsen közülük; sok zsidót megkeresztelt, hogy ne deportálják őket.

A második bécsi döntés után Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolták. A falu népe pompával várta a magyar csapatokat. Ekkor állították vissza a helyére Kazinczy mellszobrát, amelyet sok évvel korábban a református templomban rejtettek el. A falu azon lakói, akik már Debrecenben éltek, elküldték a faluba a magyar zászlót, amelyet Kazinczy mellszobra mellé állítottak, és a zászló avatását a katolikus pap a református pappal együtt tartotta. A közigazgatást visszaállították. A gyarmatosított román lakosság elköltözött.

1940 és 1944 között néhány család kivándorolt Amerikába (pl. a Precup és a Tivadar család), de a legtöbben 1945 után visszatértek.

Az orosz csapatok inváziója feldúlta a falusiak életét. A korabeli katolikus pap, Gámpe Károly feljegyzései és mások beszámolói szerint az oroszok „a felszabadítás nevében” sok kárt okoztak. Házakat fosztogattak, ruhákat, állatokat, élelmiszert vittek magukkal, sok nőt és lányt megerőszakoltak. Mivel a református pap elmenekült a faluból, Gámpe Károly, a katolikus pap maradt az egyetlen pap a faluban. A református hívek megtöltötték a kápolnát a liturgiákra, megkeresztelte és eltemette a falu összes lakóját. Feljegyzéseiben felidéz egy konkrét eseményt: eltemette Gerő Sándor református falubelijét, akit az oroszok lelőttek, mert meg akarta védeni feleségét az őt megerőszakolni akaró orosz katonáktól.

A II. világháborúban néhány érsemjéni férfi is részt vett a magyar hadseregben, sokan közülük nem tértek vissza a harcokból. Az ő emlékükre felsoroljuk néhány külföldön elesett férfi nevét: Balázs Sándor, Balázs András, Balázsi István, Csányi Ferenc, Csányi Imre, Csányi Lajos, Csányi Sándor, Csiri József, Csordás Sándor, Czirják József, Czirják Károly, Dobos Ferenc, Farcan Miron, Fodor Kálmán, Fülöp Jenő, Garbac János, Gazsi Ferenc, Gazsi György, Gál Lajos, Geszti Lajos, Geszti Miklós, Geszti Sándor, Hauzer István, Keresztúri Lajos, Máté András, Molnár József, Nagy Gyula, Nagy Sándor, Oláh András, Pál Lajos, Rácz Gábor, Rozsnyai Ferenc, Szatmári Erno, B. Szél József, Szucs József, Szucs Sándor, Tácsik Elek, Vátiyi Antal, Ványi Imre, Usvat Avram.

A második világháborúban Magyarország ismét a vesztes oldalon állt. Elvesztette Észak-Erdélyt és a szomszédos területeket. A trianoni határok helyreállítása után Érsemjén ismét Romániához került.

A KÖZSÉG TÖRTÉNETE A KÖZELMÚLTBAN ÉS NAPJAINKBAN

1945. március 23-án a Groza-kormány kihirdette az agrárreformtörvényt, amelynek értelmében monopolizálták a háborús bűnösök, árulók és a Románia ellenségének tekintett országokba emigrált vagy 1944. augusztus 23-a után oda menekült emberek vagyonát. Az agrárreformbizottság tagjai Medve János, Lucufa George, Nagy János, Fodor István, Ádám Sándor és Stéfán György voltak. Az agrárreformtörvény bevezetésének kezdetén a földbirtokosok mintegy 50 hektár földet tarthattak meg, a többit a családtagok számának arányában osztották szét a szegényparasztok között. 1945-ben, az agrárreform során 340 parasztcsalád kapott házhelyet a községben, és így kiköltözhettek a falusi kunyhóikból.

1950-ben megkezdődött a kollektivizálás, amely a tervezettnél három évvel korábban, 1962-ben ért véget. Az állami tulajdonú gazdaságok átvették a jól felszerelt nagyobb és közepes méretű birtokok helyét, amelyek aránya magasabb volt, mint a kelet- és közép-európai országokban. Az állam taktikai módszerekkel felszámolta a régi vidéki gazdasági struktúrát. Az első fázisban a falu elleni háborút a társadalmi osztályok közötti harc kiéleződésének ürügyén kezdték el, tehát társadalmi osztályok közötti háború zajlott. A beszolgáltatási kötelezettségeket 1949-ben megerősítették, és kemény módszereket alkalmaztak a behajtásban. Szintén 1949-ben minden 50 hektárnál nagyobb földbirtokot behajtottak, és a tulajdonosokat, összesen 150 000 embert, országszerte deportálták. Az osztályharc következő célpontja a kulák kategória volt. Ebbe a kategóriába azok a földtulajdonosok tartoztak, akik megfeleltek a következő kritériumoknak: 20 hektárnál nagyobb terület tulajdonlása, külföldi munkaerő alkalmazása, máshonnan származó jövedelemmel járó tulajdonlás, valamilyen másfajta köztes kereskedelmi tevékenység. A parasztok azonban ellenálltak az 1949-1951-es kollektivizálási kampánynak, anélkül, hogy figyelembe vették volna a gazdaságaik méretét. Akik ellenálltak, azokat megverték, pszichológiai nyomást gyakoroltak rájuk, és akik nem engedtek, azokat deportálták. Roxin Tivadar román származású ügyvéd, etil-alkohol-gyár-tulajdonos és földbirtokos az 1946-os választásokon Maniu pártjának jelöltjeként parlamenti képviselő volt. Egy évvel a földosztás után (1946) az utcára vonult, és megesküdött, hogy ő maga fogja felakasztani azokat, akik el akarják foglalni a tulajdonát. De még ő sem tudott ellenállni a kollektivizálás erejének, a kommunizmus az ő kezéből is kivette a hatalmat. A kommunizmus áldozatai Érsemjénben: Roxin Tivadar, Ványi István. A nagyobb földbirtokosok közül a Czirják családot deportálták, amiről az Érsemjénben született Csiha Kálmán püspök is írt, Fény a rácsokon keresztül című könyvében. Nagyon hosszú listát írhatnánk a megvertek és megalázottak neveivel. Fráter Boriska 1954. március 29-én kelt levelében kérte Czirják Sándortól, hogy szerezzen be egy igazolást arról, hogy 1948 óta nincs vagyona. Ezt az igazolást Papp Gábor segítségével kapta meg, aki 1948-ban részt vett a földosztásban.

A kommunista párt megalakulása negatív hatással volt az egyházra is. Az 1948-as államosítás után az iskola épületét átvették az egyháztól, az anyakönyvi nyilvántartást pedig elvették, így a papnak egy titkos belső nyilvántartásba kellett beírnia a fontos adatokat. A kollektivizálás az egyházi földeket is elnyelte. Mindenkinek dolgoznia kellett, így a falu papjának is. Pünkösd ünnepén a falubelieket és a papot a falu szélére küldték fát vágni. Augusztusban, a védőszent ünnepén a katonai hatóságok lezárták a kápolna kapuit, és megtiltották a misézést. Abban az időben ez természetes volt, mert a vallást a „nép ópiumának” tartották. Államosították a tulajdonosok házait és földjeit. Így lett a Horváth család háza a mezőgazdasági termelőszövetkezet otthona, a Fráter család egyik háza óvoda, majd egy idő után posta és telefonközpont, a másik Feketefaluban (Új Érsemjén) iskola, az Erőss család udvarháza óvoda stb. A mezőgazdasági termelőszövetkezet 1551 hektár földet használt szántóföldként, 268 hektár szolgálta a tagok igényeit, 229 hektárt legelőként, 243 hektárt kaszálóként. Emellett 49 hektár szőlővel és veteményesekkel is rendelkezett. Emellett 149 hektár gyümölcsössel is bírt, amely később állami tulajdonba került. A földművelés mellett állattenyésztéssel is foglalkoztak. A mezőgazdasági termelőszövetkezet elnöke ekkor Nagy János, 1957-től Mihályi Irén mérnök volt. Az 1960-as években kezdték meg az Érmellék lecsapolását, az 1970-es években pedig befejezték a gátépítést a falu nyugati részén. Érsemjénben nem sok földterületet találtak víz alatt.

Az 1970-es években a városi ipar összegyűjtötte az embereket a mezőgazdaságból. A munkások a nagyváradi, a székelyhídi és az érmihályfalvi gyárakban dolgoztak. Reggel fél ötkor a falusiak fele elindult személyvonattal indult, és 6 órakor már a nagyváradi gyárakban dolgoztak. Délután hazajöttek. Délben kezdődik a második műszak. Ioan Fericel, a mezőgazdasági termelőszövetkezet titkára keserűen jegyzi meg, hogy Érsemjénben 10 éve egyetlen falusi fiatalember sem tanult meg kaszálni. A mezőgazdasági termelőszövetkezet tagjainak száma 1400-ról 600-ra csökkent. A taglétszám csökkenéséhez hozzájárult a falu állami tulajdonú mezőgazdasági szervezete (I.A.S.) is, amely sokkal nagyobb jövedelmet biztosított.

Szintén az 1970-es években a kormányzati beruházás 5 millió lejjel támogatta a megyei út aszfaltozását, bár ez az út a falu közepéig tartott; a csatornahálózatot pedig egymillió lejjel. Megvásárolják az érsemjéni autó- és traktorállomáson előállított 60 000 literes víztartályt víztoronyként, amely a református templom melletti parkban lett felállítva. A faluban az 1960-as évektől bevezetett villanyáramot csak most kezdik közvilágításra használni. A mezőgazdasági termelőszövetkezet 350 000 lejjel, az állami mezőgazdasági kassza pedig 400 000 lejjel járult hozzá a költségekhez. A falu lakosságának száma 1974 körül 3700 fő körül volt. 1968 és 1969 között a falu lakói összefogtak, és egy új, többszintes iskolaépületet építettek nyolc tanteremmel. Ezen kívül egy tömbházat is építettek, ahol a tanítók és tanárok laktak. A falu lakói által épített utolsó tanintézmény az óvoda volt, amelyet az 1980-as években építettek fel.

Az 1980-as évek közepén sok falubeli kivándorolt Magyarországra az országban uralkodó elviselhetetlen helyzet miatt. Gyakorivá váltak a katonai razziák, sokakat lelőttek az országhatáron, vagy megkínozták őket, amikor menekülés közben elfogták őket. Az 1989-es események új reményt adtak az embereknek. A mezőgazdasági szövetkezet feloszlatása után az emberek visszakapták korábbi ingatlanjaikat, kártérítést kaptak az elkobzott állatokért, a mezőgazdasági szövetkezet istállóit lebontották, az építőanyagokat eladták.

1991-től kétnyelvű falunévtáblák jelennek meg. Megalakul az R.M.D.SZ. Ugyanebben az évben Kazinczy-emlékünnepséget is tartanak, melynek során leleplezik Kazinczy Ferenc mellszobrát (1994-ben a múzeum kiegészül a Fráter Lóránd emlékének szentelt teremmel).

A gazdasági fejlődés a járdák építésében és a közvilágítási rendszer megújításában is megmutatkozik. 1998-1999-ben új vízhálózat kiépítésébe kezdenek, amelyet a mai napig bővítenek. 1999 decemberében megkezdődött az automata telefonközpontok és távközlési vonalak telepítése. Megkezdték az aláírásgyűjtést a metángáz telepítéséhez is, amelynek terve elkészült. 1999. augusztus 20-án emlékművet állítottak az első világháború áldozatainak. Megszervezték az első falunapokat is.